fond menu menu menu menu menu menu
Dorika

Jótékonysági Kantha Dóra emlékest

    A Jótékonysági Kantha Dóra emlékest 2019. április 15-én, hétfőn került megrendezésre az észak-komáromi Városi Művelődési Központban. A rendezvény ismét nagyon sikeres volt, a nézőközönség remek művészi előadásokat láthatott illetve hallhatott.
    Az emlékest elején Kantha Mária, a Kantha Dóra Alapítvány ügyvezetőnője köszöntötte a jelenlévőket. Röviden visszaemlékezett Dórika történetére és az alapítvány küldetésére, amely a beteg gyermekek megsegítésére alakult. Kantha Dórika az idén áprilisban töltötte volna be 30. életévét.
    A rendezvény védnökei Mgr. Keszegh Béla, Komárom város polgármestere, és prof. PhDr. Iveta Radičová, PhD., szociológus, egyetemi professzor, Szlovákia egykori kormányfője.

    A műsor első részében a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola Impression tánccsoportja lépett fel Tárnok Chudá Fatima tanító néni Harc az Olümposzért elnevezésű koreográfiájával. Utánuk Procházka Péter előadása következett, Péter zongorán kísérve énekelte el a The Beatles: Let it be című dalát és Kérlek című saját szerzeményét.
    A program középső harmadát Kalmár Zsuzsa zongorajátéka nyitotta meg. A művészeti alapiskola tanító nénije Christian Sinding: Tavaszi zsongás és Roggero Leoncavallo: Mattinata című szerzeményét adta elő. Utána Bertók Tibor hegedű-virtuóz játékát csodálhatta a közönség. Tibor Pablo de Sarasate: Introduction and Tarantella és Johann Sebastian Bach/Charles Gounod: Ave Maria című klasszikusát játszotta el, Kalmár Zsuzsa zongorakíséretében. A műsor rövid szünetében a beteg gyermekeké volt a főszerep. Az alapítvány 10 gyermeket hívott meg a rendezvényre, közülük hatan tudnak megjelenni és átvenni az alapítvány képviselőitől a számukra készített ajándékcsomagot. Emellett a Kantha Dóra Alapítvány a Bátor Tábor Alapítványnak és a Pozsonyi Gyermekkórház Hematológia és Onkológia Klinikájának is anyagi támogatást adott át a jótékonysági emlékest alatt.

    Az ajándékok átadását követően a Komáromi Művészeti Alapiskola pedagógusaiból alakult gitárkvartett lépett a színpadra, Ozsvald Dávid - Moncz Miklós - Tóth Marián - Gerencséri Viktor összeállításban. A gitárkvartett Michael Jackson: Billie Jean és Vaya con dios: Nah neh nah című slágerét dolgozta fel. Utánuk a Komáromi Művészeti Alapiskola alapiskolás és továbbképzős diákjai léptek fel, akik Petra Pavlovičová tanító néni Az első lélegzetvétel után című tánckreációját adták elő. A középső rész zárásaként a Komáromi Művészeti Alapiskola zenekara játszotta el az Iron Maiden: Fear of the Dark és Michael Jackson: Smooth Criminal című számát.
    Az este utolsó részében Vadkerti Imre és Zsapka Attila éneke varázsolta el a közönséget. A műsor zárásaként Kantha Mária minden résztvevőnek megköszönte, hogy jelenlétével emelte az est fényét. Az ügyvezetőnő hozzátette, hogy a Kantha Dóra Alapítvány 2002-es alapítása óta összesen 327.000 euró adományt gyűjtött össze és fordított a beteg gyermekek megsegítésére.
    A tetszés szerinti belépőből a Jótékonysági Kantha Dóra emlékest alatt összesen 1691,50 euró adomány gyűlt össze. Ezt az összeget is természetesen a beteg gyermekek és családjuk megsegítésére fordítja majd az alapítvány.

    A jótékonysági emlékest alatt a Sjáli Consulting (www.sjali.com) vendégül látta a nézőközönséget és a fellépőket egy csésze finom Sjáli kávéra, emellett az érdeklődök csomagolt Sjáli kávét is vásárolhattak. A emlékest alatt értékesített csomagolt kávéból befolyó bevételt teljes egészében a rákbeteg és súlyos egészségkárosult gyermekek támogatására ajánlotta fel a Sjáli Consulting. Ezúton is köszönjük.

    Galéria a Jótékonysági Kantha Dóra emlékestről - Nagy Tivadar felvételei

    Köszönet a Kantha Dóra Alapítványnak (Nagy-Miskó Ildikó cikke a Magyar7-ben, 2019. április 24.)


    A rendezvény hivatalos meghívóját itt tekintheti meg (nagyobb méretben, jobb felbontásban).

    A KomaromOnline.sk portál meghívója a Jótékonysági Kantha Dóra emlékestre.

    Nagy-Miskó Ildikó a Ma7 (a hetilap és az internetes oldal részére) készített egy beharangozó cikket a Kantha Dóra emlékestről.

    A Szlovák Televízió (RTVS) 2019. március 27-i Magyar Magazin műsora - Kiss Réka, Pézman Enikő és Pézman Zoltán riportja: Jónak lenni jó: a KANTHA DÓRA ALAPÍTVÁNYRÓL (a riport 02:56-tól látható).

    Kiértékelés a Jótékonysági Kantha Dóra emlékesten történt adománygyűjtéséről (szlovák nyelven)

    A Komáromi Járási Hivatal határozata az adománygyűjtéséről a Jótékonysági Kantha Dóra emlékesten (szlovák nyelven)





slovak

magyar

english



Created by SWINGdesign & KWeb
Webmaster: KWeb