fond menu menu menu menu menu menu
Dorika

X. Karácsonyi Jótékonysági Műsoros Est

    A 2014-es év december 15-e ismét emlékezetes marad Komáromban. A Városi Művelődési Központban immár 10. alkalommal került megrendezésre a Karácsonyi Jótékonysági Műsoros Est, amely ezúttal is a Kantha Dóra Alapítvány és a komáromi Művészeti Alapiskola igazgatóságának és tantestületének közös szervezésében valósult meg.
    A rendezvény kezdetén Kantha Mária, a Kantha Dóra Alapítvány ügyvezetője és František Petr, a komáromi Művészeti Alapiskola igazgatója köszöntötte a közönséget és a rendezvény fővédnökét, Stubendek László polgármester urat, majd az est moderátorai, Viktória Remešová és Melecsky Kristóf ismertették a programot. A műsor nyitányán az Ave Maria csendült fel a Művészeti Alapiskola kamaraénekkarának előadásában és Misák Bence játszott fuvolán. Ezt követően Linda Schuchmannová és Kalmár Zsuzsa tanárnő négykezes zongorajátékát hallgathatta a közönség. Az első szekció további részében Grassl Ferdinánd énekelt, Misák Bence fuvolázott és zárásként ismét a kamaraénekkar lépett a színpadra.
    A műsor szünetében Kantha Mária ügyvédnő 10 beteg gyermeket hívott a művelődési központ színpadára és örvendeztetett meg karácsonyi ajándékokkal. A "Te rajzolsz, én varrok" elnevezésű felhívás keretén belül a gyermekek ismét lerajzolták kedvenc témájukat, melyek alapján Csiffáry Ildikó ajándékpárnákat készített és adott át a kicsiknek.
    A Karácsonyi Jótékonysági Műsoros Est középső részét a Művészeti Alapiskola tánctagozatos diákjainak fellépése tette emlékezetessé, akik Hodek Andrea, Varga Veronika és Petra Pavlovičová tanárnők koreográfiáit adták elő. Színpadra léptek az iskola 2. és 3. osztályos tanulói, majd a továbbképzősők gyönyörű műsora következett.

    A estély második felvonását követően Kantha Mária az alapítvány nevében 2000 euró értékű ajándékutalvány adott át MUDr. Daniela Sejnovának, a Pozsonyi Egyetemi Gyermekkórház Hematológiai és Onkológiai Klinikája főorvosának. Az adományt a gyermekkórház orvosi műszerek vásárlására és az onkológiai klinika Internet-elérésének bővítésére fogja felhasználni. A főorvos asszony köszönetet mondott a Kantha Dóra Alapítvány 14. éve tartó támogatásáért és erőfeszítéséért, amellyel segíti a gyermekkórház beteg gyermekeinek gyógyulását. Ezután Agáta Vicáňová, a pozsonyi gyermekkórház mellett működő alapiskola tanító nénije számolt be a tavalyi, 1115 euró értékű adomány felhasználásáról, amelyet az alapiskola az arteterápiás kezelésekkel kapcsolatos kiadások fedezésére fordított. A tanító néni elmondása szerint a beteg gyermekek számára sok-sok kellemes percet szereztek a megvásárolt kézműves alapanyagok, melyek megmunkálása során a gyermekek, ha csak egy kis időre is, de megfeledkezhettek a betegségükről. A jótékonysági estély folyamán kiállítást rendeztek gyermekkórház alapiskolája tanulóinak alkotásaiból, melyek megvásárlásával a további arteterápiás kezeléseket támogathatták az adakozók.

    A program harmadik részében a komáromi Művészeti Alapiskola pedagógusai és kamaraénekkara lépett a színpadra. Először Fekete Vince tanár úr hegedűjátékát, majd Fekete Éva tanárnő fuvola-előadását élvezhette a közönség. A műsor zárószáma az O holy night című darab volt, amelyet kamarazenekar adott elő Simon Orsolya, Pakši Julianna, Radi Bernadett, Balogh Rózsa és Grassl Ferdinand felállásban. Az egész műsoros est folyamán az előadott műveket Kalmár Zsuzsa tanárnő kísérte a zongorán.

    Az estély végén Kantha Mária ügyvédnő megköszönte az összes fellépő és pedagógus közreműködését valamint a jelenlévők jótékonysági adományait. A tetszés szerinti belépőkből összesen 760 euró adomány gyűlt össze, amelyet a Kantha Dóra Alapítvány a rákbeteg gyermekek megsegítésére fog felhasználni. Az ügyvezetőnő a rendezvény zárásaként kiemelte, hogy az alapítvány 2001-es fennállása óta összesen 252 ezer euróval támogatta Pozsonyi Egyetemi Gyermekkórház Hematológiai és Onkológiai Klinikáját, az az mellett működő alapiskolát és a beteg gyermekek családjait.


    Köszönjük szíves támogatásukat és békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!

    Kantha Dóra Alapítvány





    A rendezvényhez kapcsolódó fényképek megtekintése



    << vissza






slovak

magyar

english



Created by SWINGdesign & KWeb
Webmaster: KWeb