fond menu menu menu menu menu menu
Dorika

IX. Karácsonyi Jótékonysági Műsoros Est


    A Kantha Dóra Alapítvány a komáromi Művészeti Alapiskola igazgatóságával és tantestületével közösen 2013. december 9-én rendezte meg IX. Karácsonyi Jótékonysági Műsoros Estet, amelyre Komáromban a Városi Művelődési Központban került sor. A rendezvényen fellépett a komáromi Művészeti Alapiskola 42 tanulója és 5 pedagógusa, akik színvonalas műsorral kedveskedtek a nézőknek.
    A közönséget az alapítvány ügyvezetője, Kantha Mária köszöntötte, aki összegezte az alapítvány ez évi tevékenységét. Az ügyvédnő elmondta, hogy az alapítvány 2013-ban a Bátor Táborban a kölyök és kamasz turnusban üdülő szlovákiai gyermekek útiköltségének fedezésére 2000 eurót ajándékozott. Hozzátette, hogy a Kantha Dóra Alapítvány és a Paragraf Kft. Segitő Kezek elnevezésű rendezvényének bevétele 1115 euró volt, amelyet a Pozsonyi Egyetemi Gyermekkórház mellett működő alapiskolának utalt át az arteterápiás (művészetekkel történő gyógyítás) kezelésekkel kapcsolatos kiadások fedezésére. Az ügyvezetőnő örömmel tudatta, hogy az alapítvány a Kyani táplálékkiegészítők forgalmazóitól különféle táplálékkiegészítőkből álló csomagot kapott ajándékba.
    A rendezvény során az alapítvány 10 beteg gyermeknek 1700 eurót és 900 euró értékű ajándékcsomagot adományozott, emellett a Pozsonyi Egyetemi Gyermekkórház Hematológiai és Onkológiai Klinikájának 3000 eurót ajándékozott orvosi műszerek vásárlására. A Karácsonyi Jótékonysági Műsoros Est ismét sikeres volt, hiszen a karácsonyi börze és a rendezvény tetszés szerinti belépőjéből összesen 503 euró gyűlt össze, amely ismét a megfelelő helyre kerül.
    Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a jótékonysági estélyen a Kantha Dóra Alapítvány 8715 euróval támogatta a beteg gyermekeket, a pozsonyi gyermekkórházat, a kórház mellett működő alapiskolát és a beteg gyermekeket segítő Bátor Tábor Alapítványt.

    Hálás szívvel köszönjük részvételüket, adományaikat, adójuk 2%-ának átutalását, szponzori és egyéb támogatásukat.

    Kantha Dóra Alapítvány

    A rendezvényhez kapcsolódó fényképek >>

    További kapcsolódó cikkek:
    Felvidék.ma: Beteg gyerekek javára szerveztek jótékonysági estet Komáromban
    Dunatáj.sk: Beszámoló a IX. Karácsonyi Jótékonysági Műsoros Estről
    ÚjSzó.com: A rákbeteg gyerekeket segítik
    Komáromi Városi Televízió: A Kantha Dóra Alapítvány jótékonysági koncertje


    A "Te rajzolsz, én varrok" elnevezésű felhívásra Šméja Timike egy gitárt rajzolt, Kovács Robika és Nyitrai Veronika pedig egy defint. A többi beteg gyermek a pozsonyi onkológiai klinikán babát, halacskát, kiscicát és egyebeket rajzolt. A IX. Karácsonyi Jótékonysági Műsoros Esten a megjelent gyerekek megkapták a varrott gitárt és a delfineket, a többiek a kórházban veszik át az ajándékokat.
    A Karácsonyi Börzéről készült fényképek megtekintése >>




    << vissza






slovak

magyar

english



Created by SWINGdesign & KWeb
Webmaster: KWeb