fond menu menu menu menu menu menu
Dorika
Ujsagcikkek

Gyermeknap 2006



    Júniusban a komáromi Szabadidőközponttal közösen már ötödik alkalommal szerveztük meg gyermeknap alkalmából a "Gyermekek a gyermekekért" elnevezésű szórakoztató műsort. A programban 220 óvodás, alap- és középiskolás diák lépett fel. A műsort az Eötvös Utcai Alapiskola mazsorettjei kezdték, majd utánuk az Eötvös Utcai Óvoda gyermekei léptek színpadra. A legérdekesebb produkciók a közetkezők voltak: a mentális fogyatékkal élők görög tánca, a Šulek Gymnázium, a Munka Utcai Alapiskola, az Eötvös Utcai Alapiskola és a Jókai Mór Alapiskola diákjainak modern táncbemutatója, az ógyallai Rosnička csoport néptáncbemutatója, valamint a Komensky Utcai Alapiskola és a Selye János Gimnázium tanulóinak énekes előadása. Az újgyallai alapiskolások ismét gimnasztikai gyakorlatokkal készültek. A 2006-os gyermeknapi műsort a Farná községből érkező vendégeink tették feledhetetlenné - a Malý Nádas együttes néptáncokat és játékokat adott elő.
    A műsor csúcspontja az volt, amikor az alapítvány képviselői 20.000 Sk értékű pénzadományt adtak át pozsonyi Gyermekkórház mellett működő alapiskola igazgatónőjének. Ebből a pénzből a kórház meg tudta valósítan az arte-terápiával kapcsolatos projektet. Így a kórházban gyógyuló beteg gyermekek megismedhettek az arte-terápia módszereivel, vászonra, üvegre és textíliára festhettek, kipróbálhatták a karkötők és nyakláncok készítését. A program végén a nézők a szereplőkkel együtt közösen elénekeltek két dalt, majd a fellépő gyermekek a színpadról közösen elengedtek 300 léggömböt, amely a rák elleni közös harcot szimbolizálta. A rendezvény során összegyűlt jótékonysági adomány 10.500 Sk volt.

    Galéria




    << vissza




slovak

magyar

english

Created by SWINGdesign & KWeb
Webmaster: KWeb